KOCSIS 90 EMLÉKÉV


ÖSSZEFOGLALÓ - KOCSIS 90 EMLÉKÉV

 

A Barcelonai Főkonzulátus 2019-ben – Kocsis Sándor első magyar VB gólkirály születésének 90. évfordulója alkalmából-meghirdette a KOCSIS ’90 emlékévet. Ezen elhatározásunkban nagy szerepet játszott, hogy büszkeséggel tekinthettünk vissza a 2017-ben útjára indított KUBALA ’90 emlékév és vándorkiállítás spanyol és magyar sikereire.

 

A teljes KOCSIS 90 emlékév fővédnökségét elvállalta Csányi Sándor, a FIFA és az UEFA alelnöke, az MLSZ elnöke.

 

Kocsis Sándor alapembere volt az Aranycsapatnak: a magyar válogatott 1949 és 1956 között lejátszott hatvankilenc válogatott mérkőzése közül mindössze négyen nem játszott. Összesen hatvan-nyolcszor volt válogatott, ez alatt hetvenöt (!) gólt szerzett. Az egyetemes futballtörténet egyik legnagyobb fejelő játékosa az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet szerzett a magyar csapatnak. A „Kocka” becenévre hallgató klasszis volt a VB gólkirálya, tizenegy góllal.

 

1958-ban az FC Barcelonához szerződött, mely az ekkor már „Aranyfej” becenévre hallgató Kocsissal a soraiban, két spanyol bajnoki cím mellett a Vásárvárosok Kupáját is megnyerte. Az FC Barcelona játékosaként hetvenöt spanyol bajnoki találkozón negyven gólt szerzett.

 

Kocsis emléke sem Budapesten, sem Barcelonában nem halványul, ezért Magyarország Barcelonai Főkonzulátusának vezetőjeként kezdeményezésemmel méltóképpen szerettük volna a katalán fővárosban is megünnepelni neves hazánk fia születésének 90. évfordulóját.

 

Az ünnepségsorozat nyitóeseménye 2019. április 8-án, hétfőn 19.00-tól a KOCSIS 90 emlékünnepély volt, melynek a barcelonai királyi palota, a Palau de Pedralbes adott otthont.

 

A rendezvénnyel szerettünk volna méltó emléket állítani Kocsis Sándornak, és a családtagokat is köszönteni. Az eseményen közel 400-an vettek részt, közöttük a teljesség igény nélkül a Kocsis család tagjai, Josep Maria Bartomeu, az FC Barcelona elnöke, Tarlós István, Budapest főpolgármestere, Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár, Dunai Antal, olimpiai bajnok, Szalay-Bobrovniczky Alexandra, főpolgármester-helyettes, Bácskai János, Ferencváros polgármestere, Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke.

 

Az ünnepség keretén belül nyitottuk meg a „KOCSIS 90” vándorkiállítást, a Magyar Állami Népi együttes művészeti vezetője, Pál István ’Szalonna’ és zenekarának előadása után, és bemutatásra kerül Kocsis Tibor rendező Kocsis Sándorról szóló rövidfilmje is.

 

Az esemény nagyon komoly médiavisszhangot kapott a katalán és magyar média támogatóink (Barca TV, Sport, Mundo Deportivo, Sport TV, Nemzeti Sport, Four Four Two) révén.

A Magyar Televízió külön forgatóstábot küldött az eseményre. A rendezvényt fogadás zárta, ahol többek között magyar ételeket, és tradicionális italokat is kóstolhattak a résztvevő vendégek.

A barcelonai nyitóeseményt követően az ősz folyamán Budapesten egy hasonló kaliberű (kb. 4-500 fős) másik emlékestet szerveznénk, tervek szerint a Groupama Arénában 2019.november 14-én csütörtökön 19.00-től a Kubala esthez hasonlóan.

 

2019. szeptember és 2020. október közötti időszakban egy Kocsis Sándor emléktornát tervezünk KOCSIS 90 Kupa néven a 2007-ben született gyerekek számára. (Ez az utolsó korosztály, amelyik keresztben tud játszani egy nagyméretű futballpályán hét fővel). Ennek az a célja, hogy kisebb településekről is tudjanak a gyerekek a KOCSIS 90 emléktornára benevezni és megismertessük a jövő generációjával az első magyar VB gólkirály személyét.

 

A tornát több regionális helyszínen szervezzük meg, majd a regionális döntőket követően Budapesten kerülne sor a magyarországi döntőre nyár végi időponttal. A győztes csapat tervek szerint kiutazna Barcelonába, a gyerekek megnézhetik a Camp Nou stadiont, az FC Barcelona múzeumot, a Sagrada Familia-t, valamint játszanának az FC Barcelona gyermekcsapatával egy mérkőzést. KOCSIS 90 Kupát elvittük a határon túlra is, Kárpátalján 20 csapat részvételével 2019.09.29-30-án sikeresen lezajlott az emléktorna.

 

Ezenkívül szeretnénk tető alá hozni egy jótékonysági célú (Böjte Csaba és Kárpátalja árvái javára) labdarúgó mérkőzést a magyar parlamenti válogatott, és az FC Barcelona öregfiúk között. Az utóbbiak Kocsis Sándorra és a nemes célra való tekintettel jelentősen csökkentették a fellépési tiszteletdíjukat.

 

Kocsis Sándor emlékének adózva szeretnénk egy szentmisét tartani a Bazilikában.

 

Továbbá kezdeményeztem a Főváros vezetésénél Kocsis Sándor emlékszobrának a felállítását, külön öröm számomra, hogy a barcelonai rendezvényen ezt Tarlós István főpolgármester már bejelentette. A szobor felavatására szeptember 21-én, szombaton került sor, Kocsis Sándor első komolyabb sikereinek színhelyén, a Fradi stadion környékén. Ezen kívül kezdeményezném néhány vidéki városban Kocsis Sándor utca elnevezését. Több magyar városba szeretnénk elvinni még a Kocsis Sándorral készült kiállításunkat.

 

Úgy gondoljuk, hogy az emlékév egy fontos ügyet képvisel, hiszen a KOCSIS 90 barcelonai emlékest is rámutatott arra a nagyfokú érdeklődésre, amelyet Kocsis Sándor emléke vált ki a spanyol és katalán mellett a magyar közösségből is (Magyarországról több, mint 120-an vettek részt a rendezvényen!). Az érdeklődő magyarság ténye mellett pedig szeretnénk kiemelni a KOCSIS 90 Kupa azon célját, hogy sportolási lehetőséget biztosítson amatőr labdarúgók számára kupaszerű versenykiírásban, a kispályás labdarúgást népszerűsítse, ezen felül pedig fontos küldetése, hogy a magyar gyermekek számára is nemzetközi szintéren való megmérettetési lehetőséget biztosítson, ezzel is ösztönözve a nagyszámú gyereket a részvételre.

 

Budapest, 2019.október 2.

KOCSIS 90 SZERVEZŐK